2.rész - Hazugságok érte*

Amint befejeztem a párnámba való sikítozást megcsörrent telefonom. Ismeretlen.

 - Luna? - vettem fel, majd beleszólt a másik fél, amikor rá ismertem a személyére.

 - GD? - találtam ki mély és rekedtes, még mutáló hangjából.

 - Ma mikor érsz rá tanulni?

 - Anyumék nem engedik, hogy fiú átjöjjön vagy amúgy bárki is.

 - Gyere át - vetette fel az ötletet.

 - De ha nem engednek?

 - Hazudj.

 - Aha. Neked könnyen megy az biztos. Legyél a sulinál - jelentettem ki, majd letettem.

Kimentem a szobámból, majd anyumat megkérdeztem.

 - Hova mennél és kivel? - kérdezett vissza.

 - A városba..egy osztálytársnőmmel - hazudtam.

 - Rendben - bólintott rá. - De a nyolcas vonattal gyere.

Összepakoltam a cuccom, kulcsom, telefonom, egyebek majd elindultam. A sulihoz érve láttam GDt.

 - Szia! - mosolygott, majd három puszival köszöntünk.

 - GD.. - szólítottam meg.

 - Légyszi, Galenek szólíts, Luna, neked megengedem. Amúgy hazudtál azért, hogy elgyere? - kérdezte elindulva a metróhoz.

 - Öhm..igen. - nyögtem ki.

 - Te? Hazudtál? - nevetett.

 - Szoktam ha kell - vontam meg vállam. - Ott van Tess és Roxy - mutattam egy pad felé.Mire elrántott a másik irányba.

 - Ez mi volt? Nem akarod, hogy meglássanak minket? - torpantam meg már a fal takarásában.
 - Hagyjuk! - indultunk tovább

Egész úton csak nézegette arcom, majd elmosolyodott. Hihetetlen, hogy hazudtam azért, hogy találkozzak vele. Mert hát anyum biztos nem engedett volna. Metróztunk három megállót, volt ülőhely, de mégis álltunk. Két megálló múlva, hirtelen fékezett a metró és elestem volna, de hát persze GD..Gale elkapta csuklóm. Mintha egy időre megállt volna az idő és csak az ő arcát láttam volna. Egyszerre lassult és gyorsult fel szívverésem. Talán pár ütemet ki is hagyott. Aztán visszatértem. Elpirulva álltam meg lábamon. Ő meg csak vigyorgott. Leszálltunk a metróról és elindultunk az utcán. Meg akartam szólalni, de nem tudtam mit mondani.

 - Ugye tudod, hogy.. - túrt bele hajába. - Mindegy, csak menjünk.

 - G..Gale, mit tudok? - torpantam meg.

 - Nem lesz semmi közöttünk.

 - Gale, barátok vagyunk, nem vagyok hülye. Miért akarnám elcseszni a barátságunk? - tetettem azt, hogy nem vagyok összetört legbelül.

 - Oké - bólintott megkönnyebbülten.

Elmentünk hozzájuk, tanultunk, de végig nagyon lehangoltan magyaráztam a tananyagot. Pár órával később, délután ötkor hazaindultam.

 - Akkor szia - köszöntem el az ajtójukban.

 - Elkísérlek - vette fel kabátját.

 - Nem szükséges - indultam el kifelé keserű mosollyal az arcomon.

 - Na, inkább menj - tolt ki az ajtón majd maga mögött becsukta. Elkísért a metróig. Teljes síri csöndben sétáltunk egymás mellett. A részemről kínos volt a csend.

 - Köszönöm - fordultam felé mikor a metróaluljáróhoz értünk. - Innen egyedül is megyek - húztam mosolyra számat. Bólintott majd megfordulva elindultam.

 - De ugye még jók vagyunk? - fogta meg csuklóm egy kérdés erejéig. Bólintottam helyeslő választ adva ezzel, majd lementem a metróhoz.

Sokszor csak szeretnék más gondolataiban olvasni, tudni mire is gondol, de most egyszer az életben nem akarom. Az emberek csak szívtelen dögök.

Amíg vártam a metróra, körül néztem és csak pár ember volt körülöttem. Elkezdtem könnyezni, ezért hajammal és kezemmel takartam el arcomat.

Beérkezett elém a metró és felszálltam, mivel volt hely, leültem arra az öt megállóra. Még mindig hajammal takartam arcomat. Három megálló múlva leült mellém egy fiú és elkezdte fürkészni arcomat.

 - Biztos bunkó volt - jelentette ki. - Szerintem csak felejtsd el. Fülem mögé raktam hajam azon az oldalon, ahol ült és ránéztem. - Még szép is - mosolyodott el.

Nagyon ismerős volt, de nem jöttem rá, honnan. Szinte világító kék szeme és barna haja volt. Épp ott szállt le ahol én, de mégis másik írányba ment. Utána néztem pár percig, de elindultam. Elértem volna az óra negyvenegyes vonatot, de inkább leültem a padra gondolkozni.

Soha, de soha nem esett semmi ilyen szarul, de nem akarom elrontani a barátságunkat. Szóval befogom és elfelejtem az összes érzésemet. Ezentúl nem leszek szerelmes. Csak barátokat szerzek.

Mikor hazaértem, anyum egyből kérdezve lépett mellém.

 - Ilyenkor már itthon?

 - Igen, baj? - mentem be a szobában.

 - Nem.. - szólt utánam, de én már becsuktam ajtómat.

Lehuppantam ágyamra, levettem cipőm és pulcsim is majd bekapcsolva telefonomon a netet jött is egy üzenetem:

,,Hazaértél?" - írta facen GD. Nem nyitottam meg az üzenetet, csak kívülről láttam. Egyetlen reakcióm volt. Hagyj! 
Egyetlen mondata elvette az összes kedvemet.