2015. november 23., hétfő

3.rész - Vissza a dedóba*

2 napja kerülöm Galet. Ír, hogy nem segítek-e neki, de nem válaszolok rá. Tudom, dedós dolog. Egy kicsit másak a gondolatai, hogy mi is lehetne köztünk, de nem mindig kedvel viszont az, akit te.
Aztán egy nap épp a városba mentem nővéremmel szülinapom alkalmával, 31.-én. Mivel pont halloween így a város különböző tereit feldíszítették az alkalomra, és ezt néztem meg Alexissal. Amit nem akartam, találkoztunk Galelel az egyik téren.
 - Sziasztok! - köszönt elénk lépve. - Beszélhetek veled, Luna? Kétségbeesetten néztem nővéremre, de ő csak bólintott.
 - Mi az? - kérdeztem Galetől kicsit arrébb menve nővéremtől.
 - Azt mondtad, segítesz az angollal a szünetben, azóta egyszer pár órát segítettél. Nem is válaszoltál az üzeneteimre. Csak mondd meg, ha nem akarsz nekem segíteni, én megértem azt is - belenézett szemembe és hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak. Lenézett a földre és pár pillanat múlva felkapta fejét.
 - Érzel irántam valamit? - kérdezte, ezúttal már egyre kínosabb helyzetben éreztem magam. - Vagy csak visszamegyünk a dedóba, hogy így akarsz valakit elkerülni? - nézett a szemembe, de egy darab szó sem jött ki számon. - Pedig azt hittem, te más vagy és nem vagy ennyire dedós. Mondasz valamit még vagy elköszönhetünk? - lesütve szemem álltam előtte.
 - Tőled csak ennyit kaphatok - motyogtam, majd visszamentem Alexishez.
 - Mi történt? - kérdezte nővérem.
 - Csak kérdezett valamit - vontam vállat, majd elkezdtünk újra sétálni.
 - Ah-ha - vágott olyan feje amilyet egy nővér, mikor tudja, valami más is történt.
Alexis mindig tudja, ha valami olyan történt velem, észreveszi rajtam.
 - Nem ülünk be valamit enni? - jött az ötlet.
Bementünk a legközelebbi mekibe és elfogyasztottunk egy-egy sajtburgert kólával és kis sült krumplival, de végig kicsit lehangolt állapotban ültem. Többször mosolyogtam, hallgattam nővérem történeteit, a sulijában történteket. Mégis csak Gale járt az eszemben, mert hát kinek nem éppen egy fiú járna az eszében, akivel nemrég összeveszett.
Mikor mentünk hazafelé a vonattal fáradtan csak bámultam kifelé az ablakon.
 - Elmondod, mi van? Vagy csak várod, hogy megoldódjon? - szólalt meg nővérem.
 - Annyi, hogy nem értek a fiúkhoz.
 - Ez tudtuk eddig is, de húgi mindenkinek van egy olyan ember az életében, aki miatt megváltozik az egész.
 - Egy lúzer vagyok ilyen téren.
 - Holnap még ki kell élvezni a suli nélkül, nem ezen rágódva, oké? De boldog szülinapot, drágám! - ölelt át.
 - Tényleg holnapután suli.. - jutott eszembe és lankadt le a maradék kedvem is.

Az álmaimon soha sem tudtam uralkodni, de a szülinapom estéjén álmodott történet miatt még fel is riadtam az éjszaka közepén. A tér közepén álltam, úgy mint délután, szembe velem GD, de mikor bevallottam neki az érzéseimet odavonaglott mellé egy lány, sokkal szebb, mint én, és átkarolva elhúzta őt messzire.

Könnyes arccal és szemekkel ébredtem fel. Nekidőltem ágyam melletti falnak, lábaim még a takarómmal betakarva és magamhoz felhúzva térdem rátettem fejem. Így ültem a sötétben, mikor is elpattant nálam valami is sírni kezdtem. Gyorsan átgondolva a dolgokat azonban megrázva magam kihúztam hátamat.
 - Egy fiúért nem éri meg sírni - sóhajtottam suttogva.

Másnap tanulnom kellett, de csak zenét hallgattam füzeteim hátuljába rajzolgatva. Az egész szünetem csak olyan volt, mint több egymás után következő unalmas szombat, mikor is nem kell suliba menni, de unatkozol, mint a fene. Az egyetlen ,,izgalmas" a tegnapi dolog volt. A rajzolgatással elment az egész tanulási idő, így mentem hát aludni.

A hétfőt senki sem várja, de én adtam magamnak egy plusz indokot. De jó vagyok..
Elenával szokásosan együtt mentünk suliba. Mikor a sulihoz értünk viszont ott volt ő is. A távolból már észrevettem a szokásos gyülekezőhelyen Galet, de inkább tovább húztam magammal a suli épületébe Elenát.
 - Miért nem maradtunk ott? - kérdezte miközben másztuk a lépcsőfokokat.
 - Hideg van - jelentettem ki.
 - Luna, azt már a találkozásnál megemlítetted volna. Miért nem maradtunk ott, igazából? - torpant meg az első emeletre felérve.
 - Nem akartam ott maradni, fáradt vagyok, le akarok ülni.
 - Ott volt pad is.
 - Csak nem és kész - mordultam rá.
 - Rendben - sütötte le tekintetét. Mikor a többiek is feljöttek a terembe, megláttam Galet. Beharapva számat fordultam el, de GD odalépve asztalom mellé suttogta:
 - Ezek a dedós dolgok nem megoldások, Luna. - nézett szemembe aztán helyére lehuppant.
Egész nap csak odapillantgatni tudtam GD felé, szinte meg sem szólaltam. Az élettől is elvette a kedvem. Ahogy nevetni láttam. Nélkülem is boldog, rá kellett jönnöm.

Egy délutáni sulis program miatt sokáig maradtam bent és egyedül utaztam haza, aztán a metróra felszállt az a fiú, akivel múltkor találkoztam ugyanúgy a metrón. Mögötte egy kicsivel magasabb fiú szállt fel, mivel beszélgetni láttam őket gondoltam, ismeri. Majd kiszúrtak engem.
 - Szia! - lépett mellém. - Elfelejtettem kérdezni, hogy hívnak? - nevette el magát.
 - Luna.. - pirultam el, mert egyszerűen hihetetlen, hogy egy helyes fiú hozzám szólt.
 - Én Adam - mosolygott. - Ő meg a bátyám Andy - mutatott a srácra, aki ott maradt, ahol felszálltak.
 - Látom, öröklődik - vigyorogtam, mint egy hülye.
 - Azt mondod, helyes vagyok? - húzta fel szemöldökét egy sunyi mosoly kíséretében.
 - Hagyjuk..
Lefékezett a metró és leszálltunk. Bátyja is bemutatkozott, én meg közben próbáltam nem felrobbanni attól, hogy éppen két nagyon helyes sráccal beszélgetek.
 - Majd láttunk, ha épp összefutunk, Luna - mosolygott Adam és már csak az integetésüket láttam. Mint aki épp visszatért a földre fújtattam nagyokat és kapkodtam fejem mindenfelé. Csak páran néztek hülyének. A vonaton magamban vinnyogtam végig az utat.
Azt a rohadt, de helyesek....





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése