*Katy pov*
Minden nap át kell haladnom ezen a hídon, hogy eljussak a suliig, de még így is, hogy nincs iskola átcsoszogok rajta reggelente.
Könyököltem a régi, vasépítésű hídkorláton, néztem a lassan haladó folyót magam alatt. Merengtem a semmibe. A hideg levegő csípte már az orrom, de én csak szipogtam tovább egymagam. Hűvös könnyeim folytak már az arcomon.
Nem menekültem el otthonról, eljöttem sétálni a veszekedésekből kiszakadva.
A fülemhez emeltem zsebemből kivéve telefonomat, tárcsáztam édesanyámat.
- Nem hibáztatlak - kezdtem el, mikor felvette a hívott fél. - Nem a te hibád, hogy nem akartatok engem, és hogy még azóta sem - másztam át közben a alacsony korláton, anyám semmit sem szólt. - Tudod, hányszor sírtam már itt - fogtam egy kezemmel a korlátot, gyalogos híján senkinek még fel sem tűnt, néztem a fagyos vizet. - Én attól még szeretlek titeket apával együtt - remegett meg lábam. - Sziasztok - ledobtam telefonomat a mélybe, láttam ahogyan csobban, majd utána ugrottam habozás nélkül. Mintha a víz közeledett volna hozzám, de én zuhantam csupán.
Egyből elmerültem a jéghideg folyadékban, kabátom hozzám tapadt.
Nehezebben vettem a levegőt, az agyam és a testem próbált kimenekülni, a felszínre úszni, de a szívem és az akaraterőm lent tartott. Éreztem, hogy fogy az oxigén a tüdőmből, a végtagjaim meg szinte már lefagytak. A szívverésem is lejjebb csillapodott, kezdte feladni ő is.
A szüleim észre sem veszik, ha elmegyek otthonról, de remélem ezúttal sem fogok nekik hiányozni. Csak kívánom, hogy ne találjanak meg.
Elhomályosult előttem minden, minden fény eltűnt, még mélyebbre zuhantam, egyre több volt felettem a víztömeg, ami rám nehezedett. A hullámzó kékség feletti kicsiny, téli napfény is elhalványult. Lehunytam szemeimet, nem is kapálóztam a friss levegőért. A víz martalékává lettem.
*Sarah pov*
Mikor rám mordult és szúró tekintetet vetett rám, megijedtem. Ijedt arcomtól csak lelkesebben kezdte cirógatni állam vonalát ujjaival, aztán lassan újra térdemre tette kezét. Kirázott a hideg, mikor derekam felé csúsztatta tenyereit, majd elkezdte levenni nadrágomat. Eltoltam volna magamtól, de a kötél csuklóm körül, hátam mögött nem engedte ezt. Próbáltam minél jobban megnehezíteni a dolgát, hogy ne bírjon levetkőztetni, de ő durván szinte leszaggatta rólam a ruhadarabokat.
A hűvös levegő futkosott a hátamon, mikor már csak egy szál fehérneműben üldögéltem ott előtte. Lábammal hirtelen ellöktem őt mellkasánál fogva, elvesztve egyensúlyát huppant a földre, meglepetten nézett rám. Felém kinyújtott lábaival ült, egyre csak gyűlt a méreg a szemében.
Egyik pillanatról a másikra fölém kerekedett, a matracba nyomott súlyával, derekamra helyezte magát.
- Tudod, ha elmebetegnek tartasz, akkor tudhatnád, hogy nem jó, ha felidegesítesz - oldalamat kezdte cirógatni, majd egyik kezét tarkómra futtatta, magához húzta fejemet és ő is közeledett arcával felém. - Szeretek én romantikus is lenni - hajolt még közelebb, szinte már rám feküdve testével. - Csak te rontod el ezt - ajkaimra tapadt, hevesen csókolni kezdett, sajnos az agyamban felszabaduló endorfin nevezetű anyag nem hagyott ellenkezni életem első csókjánál. El akart távolodni, de én, vagyis inkább az agyam még ragaszkodott hozzá, beleharapott ajkamba, felszisszenve visszasüllyedtem a matracba lesütve szemeimet. - Kis ragaszkodó - nevette el magát. - Ez lesz a jutalmad - suttogta, ezután elkezdte levenni saját ruháit is, nem tétovázva dobta félre őket. Egy fekete bokszerben ült derekamon. Már a hátam alatt lévő, megkötözött kezeim zsibbadtak a kettőnk súlyától. Alig éreztem már ujjaimat, a kötél egyre csak dörzsölte csuklóimat. - Látom, fáj a kezed, de sajnos nem vehetem le, de mást igen - vigyorodott el.
Megszabadított bugyimtól is, és szétnyitotta lábaimat, bármi jelzés nélkül hatolt belém. Nem élveztem a durvaságát, - miért is tettem volna? - amivel bennem mozgott, egyszerre több helyen is lüktettem a fájdalomtól. Bármi finomkodás nélkül vitte magát a csúcsra, azzal nem is törődve, hogy a saját könnyeimbe fulladok bele. Semmi kényeztetést nem kaptam irányából, max az az egy csók számítható annak.
Aztán, kicsivel később, éreztem valami fura folyadékot, ami belőlem jött ki, mind ezek után fogta magát a fogva tartóm kihúzódott belőlem, felöltözve elhagyta a helyiséget.
Felültem erőtlenül, majd amint megláttam a matracot elszínező vért, látványától elborzadtam.
Ez a beteg állattal volt az első csókom, és az első aktusom is. Viszont még ez a megalázó helyzet sem késztet arra, hogy honvágyam legyen. Igaz, inkább lennék otthon, a melegben, de az én otthonom nem az, aminek hívom. A fájdalmak, a hosszasan, keservesen átsírt éjszakák nem engedik, hogy annak hívjam.
A fagyos érzéshez, a lüktető nyilalláshoz a csuklómnál, most társult a hasogatás odalent, egy szál melltartóban feküdtem, magamra húztam, nem belebújva, nagy nehezen a pólóm, de majd halálra fagytam. A matracon lévő vérem sem volt éppen kellemes érzés magam alatt.
Aztán a beteg állat, kinek a csókja valami hihetetlenül nem illett a belső személyiségéhez, aki kívülről egy rendes, fitt, kedves, becsületes ember, betoppant az ajtón. Cipője kopogott a beton padlón, lassan, megfontoltan tette meg lépéseit, automatikusan becsuktam a szemem, és átfordultam oldalamra, hogy rá se kelljen néznem. Egy plédet terített rám, majd a fülemhez hajolt, jobban leszorítottam szemhéjaimat, a pulzusom az adrenalin miatt az egekbe lehetett valahol.
- A játékszerem nem fázhat meg - suttogta halkan, hangja vészjóslóan csengett. - Barátkozz ezzel - lerakott fejem mellé egy bilincset, összezörrent, mikor elengedte azt. Megmozgattam kézfejeimet hátam mögött. Nem akar elengedni.
*Talia pov*
Volt osztálytársaimmal végre alkalom adódott egy találkozóra, szüleim is rábólintottak a dologra, szóval délután egykor a megbeszélt helyen találkoztunk. Mivel Elenával is akartam találkozni még a szünetben, ezért elvittem magammal. Tudtam, hogy alig mozdul ki, így hát most megismeri a barátaimat. Mindenki vidáman fogadta a másikat, én meg nagyon örültem, hogy végre nem kell otthon lennem, és hallgatnom a szüleimet.
Eric, a szöszke becenévre hallgató személy tanácsára beültünk egy jó színvonalú, nem túl puccos vendéglőbe, és meg is hívott mindenkit egy-egy kisebb ételre. Tologattam az ételt a tányéromba, mert a beszéd tárgyához hozzá sem tudtam szólni. Szinte az összes volt osztálytársam az alkoholról, a bulikról kezdett beszélni, a téma feljövetelének oka még kutatni való. Kínosan néztem Elenára, majd vissza rájuk. Megváltoztak, nem a jó irányba. Az ebben a témában való beszélgetés pedig addig fajult, hogy a vendéglőt elhagyva Peter házában kötöttünk ki. Ők már nagyban itták, amit találtak a szekrénybe, amit éppen a szülei rejtettek el kiskorúságára hivatkozva, illetve amit a ház tulajdonosának nővére vett nekünk jószívűségből. Nem volt jó ötlet a találka, főleg az se, hogy elrángattam magammal Elenát. Több, mint tízen voltunk összegyűlve a nappalijukban, a dohányzó asztalon pedig sorakoztak az egyes italok, feles, illetve műanyagpoharak mellettük.
Egy kortyot sem ittam, de a barátaim már dülöngéltek ülő helyzetben is szétnevetve fejüket közben. Tizenöt éves létükre, mint a szivacs úgy itták a nagy mennyiségű szeszt.
A tömény alkoholszag terjengett a szobában, és talán a házban is. Nem csak a levegőben, hanem az emberek szájában is az szaglott. Egymás után jöttek barátaimnál a hangos koccintások, amik már az agyamra mentek lassan. Elena inkább el is köszönt tőlem, hogy megy haza, de talán a legjózanabbnak kinéző egyén az ivós társaságból vállalkozott a hazakísérésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése