*Luna pov*
Lenyomtam a hideg fémkilincset, felkapcsoltam a villanyt. Becsuktam magam mögött az ajtót, hogy körül tudjak nézni. A fehér keretes nagy ablak pont szembe volt velem ekkor, egy fehér, vékony, a padlóig érő, selyemhatású függöny takarta el azt. Alatta a szintén fehér radiátoron kívűl semmi más nem volt. Körülnézve felfedeztem, a tapéta itt sem változott többen, mint színében, a kéket felváltotta a menta zöld. Ugyanolyan csillár, mint kint ékeskedett a plafon közepén elhelyezve. Egyből a tekintetemet a fehér franciaágy magához vonzotta, amit a falhoz toltak a fejtámlájánál. Fehér takaró pihent rajta két párnával egyetemben, a lepedő is hófehér színt kapott, ami visszaverte a fényt, viszont ez egy idő után zavaróvá vált a szem számára. Az ágy kerete hideg szürkén hagyott fémből volt meghajlítva, a támla is három vízszintesen végig futó fémcsőből állt, de így modernebb hatást keltett. Az ágy mellett mindkét oldalt egy-egy fehérre festett fából készült éjjeliszekrény foglalt helyet. Ledobtam finoman az ágyra kabátomat, majd leültem mellé. A sarokban az ablak oldalán volt egy fehér két személyes kanapé, egy menta színű párnával rajta. Az ajtó mellett a másik oldalt úgyszintén egy fehérre festett fából összeácsolt ruhásszekrény tornyosult a plafont elérve. Az ággyal szemben egy négy fokos, széles üveglapos könyvespolc álldogált üresen, és ebben ki is merült a szoba bútorzata.
El sem hiszem, hogy tényleg eljutottam ide. Elmosolyodtam, visszamentem a nappaliba, hogy behúzzam a szobámba a bőröndömet, ott láttam, hogy apu kipihenten birtokba vette a tévét. Ismét magamra csukva a szoba ajtót pakoltam ki a csomagomat. Amikor végeztem ledőltem az ágyamra, a hófehér plafont bámulva. Elmélkedéseim és pakolászásom közben teljesen elfelejtettem, ami úgy égette még mindig kabátom zsebét belülről.
Felültem, és a még mindig az ágyamon pihenő ruhadarabra tekintettem magam mögött. Hasamra feküdtem, benyúltam a fekete zsebbe, majd kihúztam a fülhallgatóm a kis cetlivel együtt. A gubancos szerkezet nem is érdekelt, félre dobtam az ágyra, szét hajtottam a halvány citromsárga papírt, amin az állt, hogy: ,,Ha elvesznél a városban" Alatta meg egy számsor, ami feltehetőleg a telefonszámát rejtette.
El sem hiszem, hogy tényleg eljutottam ide. Elmosolyodtam, visszamentem a nappaliba, hogy behúzzam a szobámba a bőröndömet, ott láttam, hogy apu kipihenten birtokba vette a tévét. Ismét magamra csukva a szoba ajtót pakoltam ki a csomagomat. Amikor végeztem ledőltem az ágyamra, a hófehér plafont bámulva. Elmélkedéseim és pakolászásom közben teljesen elfelejtettem, ami úgy égette még mindig kabátom zsebét belülről.
Felültem, és a még mindig az ágyamon pihenő ruhadarabra tekintettem magam mögött. Hasamra feküdtem, benyúltam a fekete zsebbe, majd kihúztam a fülhallgatóm a kis cetlivel együtt. A gubancos szerkezet nem is érdekelt, félre dobtam az ágyra, szét hajtottam a halvány citromsárga papírt, amin az állt, hogy: ,,Ha elvesznél a városban" Alatta meg egy számsor, ami feltehetőleg a telefonszámát rejtette.
Melegség töltött el, sóhajtottam egy hatalmasat, és zavaromban elbújtam a kis cetli mögé elmosolyodva. Felülve magamhoz vettem telefonomat, bepötyögtem a számot, de megálltam, mert a nevét nem tudtam. Ezért csupán "repülős srác" néven mentettem el, mert így biztos beugrik majd, hogy ki az, gondoltam.
A mobilom névjegyzéklistáját kezdtem görgetni fel-le, majd megakadt Gale nevén a tekintetem. Összeszorult a szívem, de inkább kiléptem a listából, és szétgubózva fülhallgatómat zártam el magam a külvilág elől.
Zenéim között a mai naphoz kötődő dal szúrta ki a szememet legelsőként. Rányomtam határozottan a kijelzőre, majd amint megszólalt az alap intro bizsergető érzés támadt füleimnél. Kényszeresen is elmosolyodtam. Párnáim közé húztam magamat, lehunytam szemeimet, azonnal álmodni kezdtem.
A fürdőszobában az üveglapú szobamérlegen álltam pizsamámban, néztem lefelé, lilulásig szorítottam összekulcsolt ujjaimat. Az megállt, ujjongásban törtem ki a szám láttán. Leszálltam az eszközről, megfordultam vigyorogva, aztán ő is az ajtófélfának támaszkodva visszamosolygott rám. Nyakába ugrottam örömömben, nem szólt semmit, csak várta, hogy mikor szállok le róla. Hátrébb léptem egyet.
- Nélküled nem ment volna - biccentésével jelezte egyetértését.
Aztán hirtelen apum hangjára keltem.
- Jó reggelt! Gyere enni, csináltam abból, amit találtam reggelit - mosolygott rám, amint felnyitottam pilláim, majd kidörzsölve álmosságot szememből követtem a konyhába.
Tegnap nem tudtam eléggé jól megnézni a lakást, vagyis a hotelszoba többi részét, ezért körbepillantottam a konyhán.
Ismét a fehér volt a domináns szín. Középen egy pultsziget uralkodott, körülötte pár forgós, fémszínű bárszék volt felállítva. A falhoz tolva pultok sorakoztak, az egyik kétrészes mosogatónak volt átalakítva. Felettük szekrények, amikben a poharak, bögrék, egyebek foglaltak helyet, ezek is mind hófehéren pompáztak a lámpa fényétől. A fényadó itt már egy vajszínű, modern, egyszerű csillárként díszelgett a pultsziget felett. Leültem egy bárszékre, onnan folytattam tovább a fejem forgatását. A pultok között még volt egy szürke, fémajtós, magas hűtőszekrény, aminek felülete visszatükröződőre volt takarítva, ugyanilyen stílusú tűzhely és egyben sütőt is elhelyeztek a konyhában.
- Ma kimegyek a repülőtérre, mert a munkatársam csak ma érkezik, de nyugi nem nálunk száll meg, viszont valahol ebben a hotelben. Nem fog zavarni - elém tett egy tálnyi rántottát, mosolyogva álltam neki az evésnek. - Elleszel, amíg távol vagyok, és felmérem vele a munkaterületet? - kérdésére hümmögtem egyet egy villányi tojással a számban.
- Legfeljebb elmegyek, és megnézem a várost itt a közelben.
- Ha elmész, zárj be és vigyázz magadra, ne tévedj el.
- Rendben, de te nem eszel?
- Nem, én már ettem, és már mennem is kell! - nézett órájára, és kapkodásba kezdett. - Legyél jó, kicsim - nyomott puszit fejemre futtában.
- Úgy lesz - viharzott ki a hotelszobából, így nem is hallhatta már válaszom.
Befejezve ételemet, üldögéltem, és forogtam a széken unalomelűzésképpen. Pár perc múlva viszont határozottan felpattantam, átöltöztem egy másik ruhámba. Egy fehér, mintás póló, szokásos kékes, kiszaggatott farmeremmel, fekete pulcsimmal, és az elnyúzott tornacipőm egészítette ki a képet. Felkaptam kabátomat, a fülhallgatómat zsebembe mélyesztve, és az üvegasztalról felkapva a bejárati ajtó kulcsát indultam neki egy sétának.
Az előtérben még egy mosollyal köszönt el YuRi, viszonozva a gesztust léptem ki a hotelből a friss téli levegőre. El sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok, hogy nem New York utcáit szelem éppen.
Császkáltam össze-vissza, telefonommal zenehallgatás közben képeket készítettem szép épületekről, hasonlókról. Éppen fordultam volna be az egyik sarkon, mikor egy csapat fiúba ütköztem, köztük viszont megpillantottam egy ismerős, álmoskás fejet.
- Oh, bocsánat! - nem zavarom a haverjai társágában.
- Szia - köszönt mégis az általam ,,ismert" fiú.
- YoonGi, ki ez a hölgyike? - húzta fel szemöldökét érdeklődően engem vizslatva a társaság egyik talán legizmosabb tagja, kabátját erősen kitöltő karjáról levonva a következtetést.
- JiMin, ne nyomulj.
- Én csak sétálgattam, nem is zavarlak titeket - kerültem volna ki őket, de susogni kezdtek a szőkeség mögöttiek.
- YoonGi, miért nem hívjuk meg őt is? - nézett rám az egyik fekete hajú széles vigyorral.
- Végül is a te házad - vágta rá mögüle, a szintén édes mosollyal rendelkező, barna hajú, kicsit mélyebb hangszínnel rendelkező tag.
- Szeretnék a srácok, ha velünk jönnél a házamba - hangsúlyozta ki a 'házamba' szót, közben - beszélgetni, hasonlók. Van kedved? - vetette oda a kérdést kicsit kedvtelenül.
- Nem ismerlek tite-
- Nagyon jó lesz, megismerjük egymást - karolt át vállamon JiMin vörös hajába túrva, majd elindult így magával húzva engem is az eredeti menetirányukba.
A többiek lépteit hallottam, hogy ők is elindulnak mögöttünk. Szótlanul sétáltam velük, kicsit félénknek, védtelennek éreztem magamat. Az engem átkaroló kar tulaja néha rám vigyorgott, majd hátrapillantott válla mögött, talán YoonGi reakcióját nézte, majd ezek után zsebre tette kezét. Talán el is pirultam, hogy egy helyesnek helyes fiú átkarolt, de én nem őt néztem ki magamnak.
Megtorpantunk egy két szintes családi ház előtt, majd mind beléptünk a vaskapun, nekem választásom talán nem is volt, aztán YoonGi kinyitotta a barna fa bejárati ajtót is. Az utolsó be is csukta azt. Nagyot nyeltem, mikor rájöttem, ekkor hét, szinte ismeretlen fiú között voltam egy szem lány, de maradtam.
A mobilom névjegyzéklistáját kezdtem görgetni fel-le, majd megakadt Gale nevén a tekintetem. Összeszorult a szívem, de inkább kiléptem a listából, és szétgubózva fülhallgatómat zártam el magam a külvilág elől.
Zenéim között a mai naphoz kötődő dal szúrta ki a szememet legelsőként. Rányomtam határozottan a kijelzőre, majd amint megszólalt az alap intro bizsergető érzés támadt füleimnél. Kényszeresen is elmosolyodtam. Párnáim közé húztam magamat, lehunytam szemeimet, azonnal álmodni kezdtem.
A fürdőszobában az üveglapú szobamérlegen álltam pizsamámban, néztem lefelé, lilulásig szorítottam összekulcsolt ujjaimat. Az megállt, ujjongásban törtem ki a szám láttán. Leszálltam az eszközről, megfordultam vigyorogva, aztán ő is az ajtófélfának támaszkodva visszamosolygott rám. Nyakába ugrottam örömömben, nem szólt semmit, csak várta, hogy mikor szállok le róla. Hátrébb léptem egyet.
- Nélküled nem ment volna - biccentésével jelezte egyetértését.
Aztán hirtelen apum hangjára keltem.
- Jó reggelt! Gyere enni, csináltam abból, amit találtam reggelit - mosolygott rám, amint felnyitottam pilláim, majd kidörzsölve álmosságot szememből követtem a konyhába.
Tegnap nem tudtam eléggé jól megnézni a lakást, vagyis a hotelszoba többi részét, ezért körbepillantottam a konyhán.
Ismét a fehér volt a domináns szín. Középen egy pultsziget uralkodott, körülötte pár forgós, fémszínű bárszék volt felállítva. A falhoz tolva pultok sorakoztak, az egyik kétrészes mosogatónak volt átalakítva. Felettük szekrények, amikben a poharak, bögrék, egyebek foglaltak helyet, ezek is mind hófehéren pompáztak a lámpa fényétől. A fényadó itt már egy vajszínű, modern, egyszerű csillárként díszelgett a pultsziget felett. Leültem egy bárszékre, onnan folytattam tovább a fejem forgatását. A pultok között még volt egy szürke, fémajtós, magas hűtőszekrény, aminek felülete visszatükröződőre volt takarítva, ugyanilyen stílusú tűzhely és egyben sütőt is elhelyeztek a konyhában.
- Ma kimegyek a repülőtérre, mert a munkatársam csak ma érkezik, de nyugi nem nálunk száll meg, viszont valahol ebben a hotelben. Nem fog zavarni - elém tett egy tálnyi rántottát, mosolyogva álltam neki az evésnek. - Elleszel, amíg távol vagyok, és felmérem vele a munkaterületet? - kérdésére hümmögtem egyet egy villányi tojással a számban.
- Legfeljebb elmegyek, és megnézem a várost itt a közelben.
- Ha elmész, zárj be és vigyázz magadra, ne tévedj el.
- Rendben, de te nem eszel?
- Nem, én már ettem, és már mennem is kell! - nézett órájára, és kapkodásba kezdett. - Legyél jó, kicsim - nyomott puszit fejemre futtában.
- Úgy lesz - viharzott ki a hotelszobából, így nem is hallhatta már válaszom.
Befejezve ételemet, üldögéltem, és forogtam a széken unalomelűzésképpen. Pár perc múlva viszont határozottan felpattantam, átöltöztem egy másik ruhámba. Egy fehér, mintás póló, szokásos kékes, kiszaggatott farmeremmel, fekete pulcsimmal, és az elnyúzott tornacipőm egészítette ki a képet. Felkaptam kabátomat, a fülhallgatómat zsebembe mélyesztve, és az üvegasztalról felkapva a bejárati ajtó kulcsát indultam neki egy sétának.
Az előtérben még egy mosollyal köszönt el YuRi, viszonozva a gesztust léptem ki a hotelből a friss téli levegőre. El sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok, hogy nem New York utcáit szelem éppen.
Császkáltam össze-vissza, telefonommal zenehallgatás közben képeket készítettem szép épületekről, hasonlókról. Éppen fordultam volna be az egyik sarkon, mikor egy csapat fiúba ütköztem, köztük viszont megpillantottam egy ismerős, álmoskás fejet.
- Oh, bocsánat! - nem zavarom a haverjai társágában.
- Szia - köszönt mégis az általam ,,ismert" fiú.
- YoonGi, ki ez a hölgyike? - húzta fel szemöldökét érdeklődően engem vizslatva a társaság egyik talán legizmosabb tagja, kabátját erősen kitöltő karjáról levonva a következtetést.
- JiMin, ne nyomulj.
- Én csak sétálgattam, nem is zavarlak titeket - kerültem volna ki őket, de susogni kezdtek a szőkeség mögöttiek.
- YoonGi, miért nem hívjuk meg őt is? - nézett rám az egyik fekete hajú széles vigyorral.
- Végül is a te házad - vágta rá mögüle, a szintén édes mosollyal rendelkező, barna hajú, kicsit mélyebb hangszínnel rendelkező tag.
- Szeretnék a srácok, ha velünk jönnél a házamba - hangsúlyozta ki a 'házamba' szót, közben - beszélgetni, hasonlók. Van kedved? - vetette oda a kérdést kicsit kedvtelenül.
- Nem ismerlek tite-
- Nagyon jó lesz, megismerjük egymást - karolt át vállamon JiMin vörös hajába túrva, majd elindult így magával húzva engem is az eredeti menetirányukba.
A többiek lépteit hallottam, hogy ők is elindulnak mögöttünk. Szótlanul sétáltam velük, kicsit félénknek, védtelennek éreztem magamat. Az engem átkaroló kar tulaja néha rám vigyorgott, majd hátrapillantott válla mögött, talán YoonGi reakcióját nézte, majd ezek után zsebre tette kezét. Talán el is pirultam, hogy egy helyesnek helyes fiú átkarolt, de én nem őt néztem ki magamnak.
Megtorpantunk egy két szintes családi ház előtt, majd mind beléptünk a vaskapun, nekem választásom talán nem is volt, aztán YoonGi kinyitotta a barna fa bejárati ajtót is. Az utolsó be is csukta azt. Nagyot nyeltem, mikor rájöttem, ekkor hét, szinte ismeretlen fiú között voltam egy szem lány, de maradtam.
~
A második döntésem is eldőlt.
~
A nappaliba terelődtünk egyből, miután levettük cipőinket, és kabátjainkat.
- Wow! - adtam hangot a csodálkozásomnak, hogy talán kicsit eltúlzott kristálycsillár lógott öt-hat méter magasban felettünk. A nappali berendezése nem állt túl sok minden másból; három nagy, háromszemélyes fekete bőrkanapé foglalt helyet, amik körülöleltek egy széles, téglalap alakú üveg dohányzóasztalt a csillár alatt. Azzal szemben egy plazmatévé emelkedett ki a falból. A padlón egy vajszínű szőnyeg védte meg az embereket a felfázástól, ami végig a nappali területén padlószőnyegként funkcionált, pár darab könyves polc a fal mentén, néhány szobanövénnyel fűszerezve. A falak szimpla fehéren voltak hagyva, modern hatást keltve így a szemnek. A ház, amit eddig láttam belőle, azt mutatta nekem, hogy a tulajának volt pénze, de a feltűnően drága bútorokat kerülte.
- Mi is a neved? - fordult felém JiMin lehuppanva közben az egyik kanapéra, körbenézve pedig láttam, csupán én nem ültem még.
- Lu..Luna - hebegtem felé kapva tekintetem.
- Mutatkozzunk be szerintem, gyere ülj le - ajánlotta, még mindig vigyorogva a sötét hajú figura.
JiMin lehúzott maga mellé a kikapcsolt állapotú tévével szembeni kanapéra.
- Én HoSeok vagyok - kezdte a sort a vigyorgós, aki jobbomon üldögélt.
- Engem ismersz - húzta fel szemöldökét magabiztos tekintettel a balomon ülő JiMin. - YoonGit akkor szintén ismered - bökött a balra lévő kanapén ücsörgő szőkeségre, majd tovább sorolta. - TaeHyung, aki talán a legidiótább címért versenyzik HoSeokkal - vitte tovább a barna, szintén mosolygósra mutatóujját YoonGi balján, akinek öltözete azt sugallta nekem, mintha övé lett volna a ház, de mégsem, viszont meglepett, hogy egyikük sem sértődött meg JiMin megjegyzésére, tisztában voltak vele, gondoltam. - JungKook, a legfiatalabb közülünk - a szégyenlősnek ható egyén elmosolyodott, mikor kimondta a nevét, majd megigazított egy fekete tincset homlokánál. Ezúttal áttért a velük szemben lévő két utolsó személyre. - És ők a kis csapatunk apja és anyja, NamJoon és SeokJin - a szőke, NamJoon névre hallgató személy felhúzta a szemöldökét, majd egy szemforgatással inkább ráhagyta a dolgot. - Ha enni szeretnél SeokJin nagyon jártas a konyhában - elmosolyodott kedvesen az említett személy a fiú igazát alátámasztva, majd ezzel be is fejezte bemutatóját, majd elnyújtotta kezét mögöttem a támlán. - Mes-
- Merre van a mosdó? - kérdeztem inkább kikerülőként, mielőtt elkezdenek kérdezősködni rólam, aztán felállva kisiettem a nappaliból, és a legelső ajtón jobbra benyitottam, a konyhában kötöttem ki. A vállig fekete-fehér csempével kirakott falnak dőltem, lecsúsztam a felületen a földig leülve a kőre.
*Sarah pov*
Lassan pislogva kinyitottam szemeimet, egy sötét, dohos helyen keltem, alig láttam el az orromig. A környezetemből annyit láttam, amit megvilágított a parányi ablakon beszűrődő holdfény, meg a betonpadlót magam alatt. Elfogott az ijedtség, mikor felfedeztem a hátam mögött megkötözött kezeimet. Légzésem felgyorsult az adrenalintól, kapkodtam a levegőt ezerrel.
- Felkeltél? - kérdezte cinikus hangnemmel egy, a sötétből jövő hang. Az illető felkapcsolt egy gyenge fényű lámpát a falon, de a kis helyiséget még az is bevilágította, rajtunk kívül egy faszék és egy vékony matrac volt még a szobában. Megfogta a széket, majd lovaglóülésben ráült tőlem egy karnyújtásnyira. - Láttál már olyan filmeket, amikben elrabolnak valakit? - kérdezte könyökével rátámaszkodva a szék támlájára.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem inkább vissza a válaszadás helyett.
- Nem ezt kérdeztem! - csattant egy pofon arcomon. - Idővel majd úgyis megtudod, nem? - lehajtottam fejemet, arcomat elöntötte a forróság az ütés helyén, kezeimen éreztem már zsibbadnak a vérhiánytól, amit a kötél szorítása okozott.
- Azt várod, hogy könyörögjek, hogy engedj ki, haza akarok menni? - motyogtam magam elé még egy kérdést. - Ha haza akarnék menni, akkor nem lettem volna az utcán ilyen későn - halkult el még inkább hangom, még mindig lehajtott fejjel néztem ölemet, hajam arcomba omlott, a légzésem szaggatottabbá vált, könnyek kezdtek el gyűlni szemembe.
- Szóval egy szökött fegyenccel van dolgunk, értem - éreztem hangján, hogy elvigyorodik. - Talán könnyebb is lesz veled.
Nem tudom, mire célzott, de ekkor hallottam, hogy felállt a székről. Nincs semmi késztetésem ahhoz, hogy elrohanjak vagy ellenkezzek. Még mindig ugyanolyan pózban voltam, mikor az ajtó csukódása visszhangzott.
Ökölbe szorítottam magam mögött a kezeimet, a földtől elrugaszkodva feltápászkodtam, az ablakhoz léptem, de alacsonyabb termetem csak annyit engedett, hogy az eget lássam egy részben az üvegen át. Hirtelen kirázott a hideg, összerándultak izmaim, megremegtek lábaim, lehuppantam a sarokban található matracra, hogy össze ne essek, ekkor fedeztem csak fel a cipőim hiányát. Leülve kinyújtottam lábaimat, nekidőltem a falnak, néztem lábujjaimat, amik már lilultak a hidegtől, ami a helyiségben honolt.
Az egy idő után már kényelmetlenné váló kötél, ami már dörzsölte is csuklómat, vetette velem észre, hogy nem fogok kiszabadulni egy ideig. Egy részben hiányolom az otthon melegét, ahol volt saját szobám, ahol kaptam kaját. A gondolatomra megkordult gyomrom. De egyszerűen már elegem van az ,,otthonomból", a veszekedésekből, a verésekből. Amik mindennapossá váltak..
Legördült egy könnycsepp arcomon, ami szintén olyan hűvös lett, mint a szoba, mire leért államig. Lesütöttem tekintetem, sóhajtottam egy nagyot.
- Nem akarok én már semmit - nyeltem egy nagyot.
*Roxane pov*
Éppen szívtam bele cigarettámba a házunk előtti padkán ülve a sötét éjszakába veszve, egyedül. Előttem haladtak el a járművek ilyen későn is. Felnéztem az égre, épphogy látszódtak a csillagok, de a Hold annál inkább. Az idegességemet még a friss levegő sem tudta lejjebb csillapítani. Minden egyes kis hangulatingadozásom érzem, az én életemmel játszik. Megrövidíti azt, mert egyről a kettőre elfogy az összes türelmem, leszakítanám a tökéletesen felragasztott tapétát is a falról, vagy valaki fejét is szívesen.
Azt hittem, hogy mások véleménye a cigiről rám is ugyanolyan hatással lesz, hogy lenyugtatja a fejemben tomboló kedélyeket, de nem. Roncsolja tüdőmet, nem tesz jót, ennek tudatában vagyok, de már túl rég óta a függője vagyok.
Andy sem tudja megérteni, nem is próbálok meg neki magyarázkodni. Nem is próbálom meg elmesélni a szüleim hibájából adódó fájdalmam.
Még egyet szívtam a halálrudamba, lepöcköltem róla a már leéget hamut, majd kifújva a füstöt lélegeztem fel, talán le is csillapodott a feszültség a fejemben, és a szívemben tomboló düh is elmúlt. Egy időre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése