18.rész - Unforgettable night 2/2 (+16)

/Luna pov/

Felriadtam ekkor és a hotelszobai ágyamon találtam magam. A telefonomért nyúltam, ami szintén az ágyon volt, nem messze tőlem. Az idő csupán este kilencet mutatott, ez meg is magyarázta a vak sötétet, amit csak néhány utcai lámpa fénye tört meg az ablakon át beszűrődve. A kis éjjeli szekrényen hagyott fél literes vizet azonnal el is pusztítottam, majd a nappali felé vettem az irányt. Ugyan a lábaim már aludtak, de el akartam érni a kinti helyiséget. Az ajtó kilincsét lenyomva azonnal apum hangja jutott el fülemig.

 - Miért nem alszol? Holnap tudod, mennyire másnapos leszel, drágám? - aggódva lépett mellém.

 - Hol...vannak? - ennyit bírt kinyögni a szintén már alvó szám nagy nehezen, közben apámra támaszkodtam az álló helyzetben való maradásom reményében.

 - A fiúkra gondolsz? Őket elvittem YoonGi házába, ott alszanak mind ma éjjel és vigyáznak egymásra - megnyugodtam, de mégis megindultam kifelé a hotelszobánkból. - Nem mész sehova. Szépen alszol most, hogy holnap ne egy zombit vigyek haza - tolt vissza az ágyig, ahol is az agyam automatikusan kikapcsolt és bedőltem az ágyba.

/Katy pov/

Az alattam elhaladó embereket néztem, ahogy betérnek a kórház épületébe, fel sem nézve rám, aki éppen a föld felé zuhant. Az emberek többsége azért került a kórházba, hogy meggyógyuljon, de nekem ez sajnos nem sikerült, mert nem akarok. Beleugrottam önszántamból a folyóba, mégis még egyszer kell próbálkoznom, hogy végre sikerüljön a tervem. Zuhantam a negyedikről, és mintha lelassult volna az idő. Mintha még elmélkedni hagyna a sors, de hogy tudnám magam meggondolni? Nem is akarom. Majd szellemként visszajövök, hogy lássam, hogyan adnák el az esetemet a sajtók. ,,A lány, aki kiugrott a kórház ablakából." Ez állna vajon a címlapokon? Vagy inkább: ,,A lány, akit szülei nem akartak öngyilkosságot követett el."? Nem számít. Nem érdekel, már zuhanok, már csak pár méter választ el a betontól. Egy könnycsepp szökött ki lehunyt szememből, amit a szél le is szárított arcomról azonnal. A talaj hirtelen nagyon közel került, de akkor is nyugodtan szét tárt karokkal, nyitott szemekkel estem a betonra. A halál pillanata mindenkit foglalkoztatott, ahol csak jártam. Elmondom, milyen.

Gyorsan értem földet, de mégis éreztem, ahogy elsőként bordáim törtek szét egyszerre, majd ez a fájdalom el is jutott az agyamig és valami irtózatos volt. A halálom oka pedig az egyik bordám útja volt a szívem irányába, aztán már nem éreztem semmi fájdalmat. Saját magamat láttam már csupán, ahogy lassan elvérzem, azok után, hogy szinte minden egyes kis porcikám eltörött és szétpépesedett a becsapódás erejétől. Viszont könnyebb lettem. Mintha már nem nyomott volna egy súly, leszállt volna a vállamról. A szüleim tudtam, boldogulni fognak nélkülem is, mert már megéltek egy bizonyos kort. Az ő kedvükért viszont megvárom a temetésem napját, aztán megyek csupán tovább.

/Tess pov/

Még aznap elmentünk a pszichológushoz, akit a szüleim barátjaként ismertem, és aki a kórház első emeletén állomásozott minden héten. Odaértünk az épülethez, de barátnőm megtorpant.

 - Mi a baj? - fogtam meg vállát, míg ő felfelé nézett.

 - Szép napokat! - üdvözölt minket Roxane egyből, mikor mellénk lépett, felé fordítottam fejem. - Mielőtt megkérdezitek pszichológusnál voltam a dühkezelési problémáim miatt - elővett egy szál cigit, és begyújtotta azt. - És ti miért dideregtek itt kint? - szívott bele egyet.

 - Mi is ugyanoda megyünk, csak valamiért Lilly megállt - ekkor egy nagy csattanásra lettünk figyelmesek. Mind a hárman a hang irányába fordultunk. - Mondjátok, hogy ez nem...

 - Katy? - egyszerre szólalt meg akadt szavakkal és ejtette el cigarettáját Roxane, mind megdermedtünk. Körülbelül öt méterre tőlünk érkezett a földre valahonnan a magasból osztálytársunk. Körülötte vér jelent meg azonnal, ahogy lezuhant. Lesokkolódtam. A járókelők közötti gyermekek szemét villámsebességgel takarták el szüleik, hogy a látvány ne maradjon meg bennük. Valakik dokumentálni akarták telefonjaikkal, páran meg kénytelenek voltak elfordulni a gyomruk érzékenysége miatt. Lilly hirtelen összerogyott mellettem, térdeire érkezett, könnyei elkezdtek folyni arcán lefelé.

 - Nyugodj meg, ne sírj - cselekedtem és eltakartam előle az eseményeket letérdelve elé. - Nem a te hibád, ami történt - törölgettem le kezemmel könnyeit.

 - Nem fogom én ezt elviselni egyedül - vállamra hajtotta fejét és elkezdett keservesen sírni. Roxane is lerogyott mellénk, nyugtatgattuk osztálytársunk, mikor hallottam a tipikus vezényszavakat mögülem. Amint megfordultam mentősök, illetve rendőrök tevékenykedtek, hogy eltüntessék a testet, az egyenruhás tisztek meg a bámészkodókat terelgették arrébb. Simogattam továbbra is Lilly haját és úgy tűnt kezd megnyugodni.

 - Ne félj, mi itt vagyunk neked, ott a családod. Meg fogsz birkózni ezzel, ígérem.

 - Menjünk haza - feltápászkodtunk a földről és mindhárman Lillyék házába terelődtünk. Nem szólaltunk meg, csupán bámultunk magunk elé. Tudtam, hogy mindegyikünk fejében forog valami gondolat akkor, de nem kezdeményeztem beszélgetést magunk között.

A következő három napban mindegyikünk szülei megengedték, hogy vigyázzunk a lelki roncs osztálytársunkra, de nem csináltunk mást csupán tévéztünk, mert egy beszélgetés biztos, hogy a kényes témára terelődött volna. Én kezeltem a távirányítót, az ujjamat pedig a ház lánya megállította a híreken.

 - Ez Katy - mutatott a televízió felé.

 - Egy helyi lány, Katy Hudson, három napja a mögöttem látható helyen végzett az életével. Az orvosok és szülei elmondása szerint, akik csupán most mondták el csatornánknak, a lány már egyszer megpróbálta megkísérelni az öngyilkosságot, de azt szerencsésen túlélte. Úgy tűnik a tizenöt éves lány mindenképpen el szándékozta dobni életét, így az épület negyedik emeletének egyik kórterméből ugrott ki. A lányon már nem tudtak rajta segíteni, mert a helyszínen életét vesztette. Tudó... - kikapcsoltam a hangot, de még a riporternőn is láttam, hogy megkönnyezte az eset, aztán felfedeztem a mellettem nagyokat sóhajtozó lányokat, akik próbálták könnyeiket visszatartani.

 - Vajon miért tette ezt Katy? - törtem meg a csendet. - Biztos volt valami nyomós oka - magyaráztam tovább. - Senki sem ok nélkül lesz öngyilkos, lányok.

 - Mindig a szüleire panaszkodott, amikor beszéltem vele. Lehet, hogy közük van ehhez - szólalt meg Roxane. - Elmegyünk a temetésre? - nézett ezúttal Lillyre, akinek a megerősítése kellett, mivel a lelke talán ezekben az időkben neki volt a legtörékenyebb. Beleegyezően bólogatott, ezért a házuknál érdeklődtünk a temetés iránt, ami másnap került megrendezésre.

/Elena pov/

Több, mint egy héten keresztül őrlődtem a csók miatt, de aztán harmincadikán, amikor átjött hozzánk, úgy döntöttem elmondom azt az ártatlan csókot, amit nem elleneztem azonnal, hanem élveztem.

 - Aiden - haraptam alsó ajkamba a mellettem ülő felé fordulva. - Akkor, amikor Taliával elmentem az osztálytalálkozójára, az egyik volt fiú osztálytársa rám mozdult eléggé ittas állapotban és meg is csókolt. Viszont én egy kis ideig nem löktem el magamtól - az arca azonnal megváltozott, düh került a tekintetébe.

 - Ezt most komolyan mondod, Elena? - állt fel mellőlem. - Tudod, hogy hányszor utasítottam vissza lányokat, mert téged szeretlek?

 - Én is téged szeretlek - mentegetőztem.

 - Miért nem mondtad el eddig? Még rosszabb így, hogy eddig elhallgattad. Na jó, nekem el kell mennem sétálni - rohant azzal ki a házból. Lehajtottam a fejem, nagyokat nyeltem, a könnyeimet tartottam vissza a legerősebben. Mindig miattam veszekedtünk az egész kapcsolatunk alatt, mert én féltékenykedtem legtöbbször, de most is én voltam az, aki vétett megint.

A kezembe vettem telefonom, ami akkor csörrent meg, és Tess neve lebegett a kijelzőn.

 - Elena, holnap eltudsz jönni Katy temetésére? - kezdte azonnal a kérdésével.

 - Mi? Én nem is tudtam róla, mi történt? - kaptam szám elé.

 - A kórház ablakából ugrott ki, segítened is kellene kideríteni, mi volt az oka - persze, hogy segíteni akartam nekik, ezért elfogadtam a meghívást. Egy kicsi szünet úgyis kell Aidennek és nekem is.

Másnap teljes fekete öltözéket öltöttem, hogy eleget tegyek a gyásznak, majd elindultam a megfelelő helyszín felé, a temető előtt pedig megismertem már messziről a lányok sziluettjeit. Köszöntöttem őket, de arcukon felfedeztem, hogy nem csupán ez a tragédia hatott a lelkükre.

 - Látom rajtatok, hogy van más problémátok, lányok - törtem meg az ötünk között lebegő csendet.

 - A düh - szólalt meg Roxane.

 - A két haláleset - motyogott maga elé Lilly.

 - A felelősségvállalás - emelte fel fejét Talia.

 - Az egyedüllét - nézett az érkező gyászolók felé Tess.

 - A bűntudat - fejeztem be végül én a tőszavak körét. - Mindenkinek látom, remekül telt a szünete - jegyeztem meg. - Katy nekem mondott valamit, ami talán a halála oka volt - felfigyeltek mondataimra. - Azt mondta, hogy a szülei mindig miatta veszekednek, mert amúgy őt nem is akarták, hogy megszülessen.

 - Azt akarod mondani, lehet, Katy meg akarta szüntetni az ősei veszekedését ezzel? - gondolkodtatott el mindenkit Talia. - Amúgy Sarah és Luna hol vannak?

 - Nem bírtam őket elérni - vont vállat Tess. - Nem gáz egy kicsit, hogy egy ilyen eset miatt gyűltünk össze? - mindenki magában hümmögött.

Elkezdődött a szertartás, minden egybegyűlt egy urnát nézett, mert talán nem minden jelenlévő bírta volna a nyitott koporsós temetést. Ahhoz képest pedig gyönyörű volt. A hőmérséklet igen fagypont alatt lebeghetett, de mintha az embereket valami felmelegítette volna belülről. Talán csupán Katy gondolata bennük, mégis oly megnyugtató volt számomra is a tudat, hogy talán jobb helyre került.

A szertartás után osztálytársaim a telefonjaikon lógtak, mind valakivel beszélgettek.
 - Érett leszek, leszek én a felnőtt, anya - hallottam meg Talia mondatát.
 - Nagyon hiányzol, de kitartok - sétáltam el Tess mellett.
 - Folytatom a kezelést és visszafogom majd ezek után a kiindulásaimat - sóhajtott egy mélyet Roxane, míg a telefonját füléhez tapasztotta.
 - Jól vagy, Lilly? - álltam meg az említett mellett, miközben egy fejfát bámult. - Sajnálom, ami történt vele - pillantottam barátja nevére.
 - Erős leszek, az ő és Katy kedvéért is - húzta összébb kabátját. - Nem fog legyőzni a gyász, mert Brian sem akarná, hogy ilyen legyek egész hátralévő életemben. Fel fogok vidulni - húzta mosolyra száját. - Te se aggódj a bűntudatod miatt, el fog majd múlni.
 - Igen? - Nem hinném...

/Luna pov/

Újra felriadtam pár órával később, mikor már apám is aludt, így nem állíthatott meg. Az előtérig jutottam, ott ugyanis a lábaim ismét feladták a szolgálatot. A fejem is elkezdett hasogatni, így leültem a földre.
 - Minden oké? - szaladt hozzám YuRi.
 - Persze, persze. Mennyi az idő? Miért nem bulizik?
 - Munkában vagyok még egyig, most pedig háromnegyed tizenkettő - elővettem zsebemből telefonom, és azonnal tárcsázni kezdtem a szőkeséget.
 - Amikor ma találkoztunk, nem tudtam elköszöni megfelelően - tárgyra térve taglaltam a dolgokat. -, ezért most köszönök el. Viszlát - le is tettem, nem hagytam időt válaszadásra.
 - Miért köszöntél el tőle így? - érdeklődött YuRi.
 - Mert holnap hazamegyek. Ha pedig megjelenne a reptéren, hogy elköszönjön, még nehezebb lenne felszállni a gépre - sóhajtottam. - Egy álmom vált valóra azzal, hogy eljutottam ide, de van még megvalósulatlan álmaim is. Le kell érettségiznem, le kell diplomáznom, el kell felejtenem minden kicsinyes képzelgést, ami a múltban tart, tovább kell lépnem. El kell felejtenem a fiúkat, mert nem fogok visszajönni ide többet.
 - Nem sok a 'kell' szó a mondataidban? Biztos, hogy ezeket te akarod megtenni és nem csak kényszerítenek rá?
 - Régóta kitűztem ezeket céljaimnak, véghez fogom vinni őket.
 - Minden útnak vannak elkerülő mellékútjai, ami a végén ugyanoda vezet, csupán kicsit letérsz arról az ösvényről, ahol mindenki más is megy - e mondata elgondolkoztatott. - Meg kell találnod a te mellékutad, Luna, amin útközben azt csinálsz, amit csak akarsz.
 - Megfogom, de milyen vicces már - nevettem el magam. - Az első szilveszteremet a földön töltöm a hotelben - YuRi erre felugrott és hozott két flakon fél literes vizet.
 - Hogy ünnepeljünk valamivel - nyitotta ki sajátját és nyújtotta át a másikat. - Egészségedre - órájára nézett. - Boldog újévet - mosolyodott el, majd összeérintette flakonjainkat.
 - Neked is - még hajnali egyig beszélgettünk, nevettünk, amíg még tartott a munkaideje, azután ő is hazament, én pedig az ágyamra dőltem a hotelszobánkban. - Így kell ennek véget érnie? - annyira nyomta a fejemet az álmosság, hogy lehunytam szemeimet.

/Sarah pov/

Szilveszter napjáig Jay úgy bánt velem, mintha nem történt volna semmi és én is kezdtem lassan elfelejteni. Az ebédlőjében ehettem, a kanapén aludhattam, élvezhettem a ház melegét. Aztán késő este, olyan kilenc körül, szólt először hozzám aznap.
 - Jól érzed magad itt? - kortyolt bele teájába.
 - Igen, köszönöm, hogy most másként bánsz velem - ültem le a kanapéjára. - És hogy nem űztél vissza a pincébe - leült mellém, a bögréjét pedig letette az üvegből készült dohányzóasztalra. - Miért kérdezted amúgy? - hirtelen megfogta két kezével arcom és megcsókolt, elmélyítette azonnal.
 - Tudom, hogy mit tettem veled, de sajnálom. Miután hazamentél, nem foglak keresni - vette újra magához a bögrét és állt fel vele, elindult szobája felé. - Jó éjszakát!
 - Várj, szilveszter van, nem maradsz fent éjfélig?
 - Mindig megpróbáltam, soha nem ment - vont vállat és csoszogott tovább. - Vagy el akarod érni, hogy itt maradjak? - fordult vissza felém.
 - Menj nyugodtan - hanyatt feküdtem a kanapén és betakartam magam a pléddel, le is hunytam szemeimet. Ekkor megéreztem, hogy valami súly nehezedik rám, úgy mintha valaki rám feküdt volna. Felnyitottam pilláimat, körülbelül tíz centire tőlem pedig Jay arca bámult vissza rám. - Azt mondtam, menj nyugodtan - jelentettem ki.
 - Szerinted nem értem a ti kis külön női nyelveteket, amit a hanglejtésből lehet kideríteni? - nevette el magát.
 - Szállj le rólam - próbáltam kiszabadulni a terhe alól, de ő nem tágított. - Akkor ne - sóhajtottam, majd lecsuktam újra pilláim.
 - Leszel a barátnőm, Sarah? - erre a mondatára kipattantak szemeim, a vigyorgó arcát láttam csak. - Mit számít a korkülönbség? - tiszta íriszeibe pillantottam. Legyek annak a barátnője, aki megerőszakolt? Akinek csupán a nevét tudom, mást nagyon nem? Komolyan?