/Sarah pov/
Nagyokat nyeltem, ahogy a szemembe nézett, nem szökött ki egyetlen szó sem a számon percekig.
- Miért kérdezed ezt ilyen hirtelen? - nyögtem végre ki.
- Nem érted, hogy szinte megmentettél jó pár évnyi szenvedéstől? Pedig én hogy bántam veled, ezért gondoltam, hogy biztos érzel valamit, vagy nem? Mindegy, csak felejtsd el a kérdésemet - kelt fel és trappolt a szobájába, én felültem és távolodó alakja után pillantottam, amint becsapta a helyiség ajtaját. Összerezdültem a csattanó hangra, majd felálltam és a fafelülethez léptem. Bekopogtattam rajta, nem hallottam semmi választ, mégis benyitottam. A ház tulajdonosa a franciaágyán feküdt, lehunyt szemekkel, az ágy mellé álltam, hallgattam egyenletes szuszogását. Helyet foglaltam a puha felületen a lába mellett, jobbra fordítottam a fejemet, meg sem mozdult, nulla reakciót adott.
- Mi van, ha azt mondom, valóban érzek valamit és a kérdésedre pedig igent felelek? - ekkor két kéz megfogta a vállaimat és elrántott. Hirtelen valahogyan Jay felém kerekedett, én meg mellkasomhoz szorítottam kezeimet a meglepettségtől. Az ágyon feküdtem, ő pedig fejem mellett tenyerelt kezeivel. - Miért kellett alvást színlelned?
- Hogy kimond, amit előttem nem akartál - könyöklésbe ment át, így közelebb került arcomhoz. - Azt mondtad, igen? - a szívverésem hirtelen felgyorsult, szinte a torkomban éreztem a szívem dobbanásait, mintha kitörni készült volna testemből, az sem segített rá, ahogyan bámult rám, de nem akarta rólam levenni tekintetét. Alsó ajkamat beharaptam, próbáltam máshova nézni, kikerülni éles pillantását.
- Igen - jelentettem ki végre azt, amit hallani akart, ekkor pedig félredöntötte fejét és elvigyorodott. A legaranyosabb vigyort láttam magam előtt, amitől nekem is felfelé görbültek szájsarkaim. Aztán az a száj közeledni kezdett enyém felé, kezeimet leszorította sajátjaival, úgyhogy még ellenkezni sem tudtam volna. - Én most akkor a barátnőd lettem? - nem felelt csupán összeérintette ajkainkat, ami nekem felért egy helyeslő válasszal. Már nem is kellett, hogy fogja kezeimet, mert nem akartam ellökni, elmélyítette csókunkat, nyelveink pedig heves párbajt vívtak egymással.
- Boldog újévet - szakította meg egy pillanatra a csatát, majd visszatért cselekvéséhez. Tudom, mit tett velem, de én akartam lenni az, aki végre megszakítja a sort, még hogyha ezzel mellette is kell maradnom a fájdalmak után. Ha elhagynám, visszaesne, és csupán megtenné, amit velem egy másik lánnyal, és egy újabbal, és még eggyel. Megállítottam a folyamatot, remélhetőleg.
/Tess pov/
December harmincegyedikét írtunk már, én meg olyan egyedül éreztem magam, mint egy hajléktalan. Az utcán sétálgattam, hátha összeakadok egy ismerőssel, egy kis beszélgetés reményében. A Time Square közelében jártam már, mikor a tömeg nőni kezdett körülöttem, minden ember a nagy visszaszámlálást várta oly bőszen, amely nem sokára el is kezdődött. Minél előbb át akartam verekedni magam a tömegen, nehogy a végén egy ismeretlen az alkohol hatása miatt az én számat találja meg. Annyira sikerült kiérnem a tömegből, hogy már rendesen kaptam levegőt. A tömeg legkülső körívében maradtam, hogy azért ne egyedül ünnepeljem a szilvesztert. A végső tíz másodperc kezdődött el ekkor, az egész emberség egyként kántálta visszafelé a számokat, néhányan kicsit túl lelkesen az alkohol és a hideg hatására. A nagy kivetítőn megjelent a kettes szám, ekkor egy kéz telepedett vállamra, hirtelen megfordultam, a tulajdonosa pedig életnagyságban állt előttem, aki nem más volt, mint Chris. Ledöbbentem, azt hittem, csupán hallucinálok, biztos csak képzelődtem. Elmosolyodott, majd megcsókolt, mikor a egyként szóló tömeg elordította magát, hogy boldog újévet. Újra az ellenállhatatlan ajkait érezhettem sajátjaimon, ismét a meleg érintését tapasztalhattam, megint azt a forróságot árasztotta szét testem, amit mindig is, mikor a közelemben van.
- Hogyan találtál meg? Hogy kerülsz ide egyáltalán? Nem úgy volt, hogy még maradsz? - tettem fel sorba a kérdéseimet, mikor átölelt.
- Most legyek nyálas romantikus? A szívem hozzád vezetett. Előbb hazaengedtek amúgy, így végre láthatlak - szorított újra magához. Fejemet mellkasába fúrtam, beszívtam édes illatát. - Hiányzott az aranyos szuszogásod. Elmegyünk hozzátok, hogy ne legyünk a hidegben? - ajánlotta fel, mire bólintottam egyet. Ahogyan elhaladtunk a nép mellett, megpillantottam Lillyt egy fiúval beszélgetni, és osztálytársnőm mosolygott. Elhajlítottuk útvonalunkat a páros felé, érkezésünkre pedig a lány nem számított, de mégis örömmel fogadott engem és a nem rég hazaérkezett barátom.
- És Lilly, ő ki? - fordítottam a fejem a magas, helyes fiúra.
- Itt találkoztunk, mindketten egyedül voltunk és elkezdtünk beszélgetni. Amúgy Thomas - tekintett fel az említett személyre.
- Erős leszel, Lilly? - húztam apró mosolyra a számat, miközben barátnőmre néztem. - Fel fogsz vidulni? - bólintott mosolyogva, persze a két fiú nem értette, de az Elenának, és a saját magának tett ígéretére emlékezett még ő is. - Akkor rendben. Legyetek jók - ott hagytuk őket, elmentünk a lakásunkig, a szobámban lévő ágyra telepedtünk, mellkasára tettem fejem, mialatt ő átkarolt. Végre tudtam aludni egy jót úgy, hogy az ő szívverését hallhattam végig. Nem tudtam, meddig marad mellettem, hogy meddig hallgathatom azt a finom lüktetést, akár tíz évig éhen-szomjan állapotban is, de örökké ebben a pózban maradt volna.
/Roxane pov/
A temetésen elhatároztam, hogy leszokok a cigarettáról, hogy nem lesznek dühkirohanásaim. Ahogyan eljött a szilveszter éjszaka, egyre jobban körvonalazódott bennem, igen, ez egy új év lesz.
Andyvel találkoztam a téren, az utolsó visszaszámlálásnál együtt akart velem lenni. Közben emlegette, hogy mennyivel visszafogottabb vagyok, hogy alig szívtam néhány szál cigarettát. Még akkor sem idegesítettem fel magam, mikor nekem jöttek, vagy leöntöttek valamilyen alkohol tartalmú itallal. Visszafojtottam ezeket, ahogyan a doki is mondta, elszámoltam tízig, kicsit segített, de nem fog örökre. Lassan annyi düh gyűlt bennem, amit csupán visszatartottam barátom kedvéért, már a kivetítők fénye is zavarni kezdett.
- Tudod, kiengedheted, ha már nagyon nem bírod, csak ne üss meg senkit - kulcsolta össze ujjainkat. Az elkövetkezendő tíz perc tartozott még az évhez. Már csupán tíz perc és az új én jelenik meg. Vagy olyan leszek, mint akiknek semmi nem valósul meg az elhatározásukból, akik folytatják ugyanúgy, maguk mögött hagyva ígéretüket? Felnéztem a gömbre, mely a legmagasabb épület tetején ereszkedni kezdett, jelezve, nem sokára új esztendő jelenik meg a naptárakban. Andy vállaimat megfogva maga felé fordított, kezeit leengedte, mikor felnéztem íriszeibe. Elmosolyodott. - Bármi is lesz jövőre, akár sikerül, akár nem a változás, én melletted leszek, mert együtt akarom végig csinálni ezt veled. Ha szükséges én is megváltozom érted. Emlékszem még az első találkozásunkra, mikor azonnal beléd szerettem. Amúgy nem is hittem az első látásra szerelemben, te mutattad meg, milyen is ez - megpuszilta homlokomat a hajamon keresztül, majd újra csupán elmosolyodott. - Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy az enyém lettél - a gömb még lejjebb ért, már csupán pár másodperc választott el az újabb tizenkét hónaptól. Mindenki egyre jobban remegett, hogy végre elordíthassa magát, hogy köszönthesse az újévet, mint egy új, de régi barátot. Arcomra futtatta tenyerét barátom, mikor a tömeg kántálni kezdte a három utolsó másodpercet együtt. - Örökké melletted maradok, nézzük meg magunk tíz év múlva, én még mindig ott leszek az oldaladon - elkiabálta magát a nép, mire egy elmélyített csókot adott párom, ami számomra felért egy viaszpecséttel ígérete borítékán. Tíz év múlva ugyanitt, szerelmem.
/Luna pov/
Már reggel kilenckor a reptéren elhelyezett székek egyikén üldögéltem, míg apám megkereste a megfelelő kaput számunkra. A fejfájással küszködtem, amit a tegnapi ivászatomnak köszönhettem. A lábamat bámultam, ahogy egy bizonyos ütemre mozgattam azt. Aztán távolról meghallottam a nevemet, képzelődésnek vettem, mivel nem apum hangját ismertem fel benne. Újra megszólalt, így ezúttal tudni akartam, ki szólongatott. Felálltam és az ismerős szőke fejet vettem észre a tömegben felém közeledni, kissé elnyílt szám a látványra.
Nagyokat nyeltem, ahogy a szemembe nézett, nem szökött ki egyetlen szó sem a számon percekig.
- Miért kérdezed ezt ilyen hirtelen? - nyögtem végre ki.
- Nem érted, hogy szinte megmentettél jó pár évnyi szenvedéstől? Pedig én hogy bántam veled, ezért gondoltam, hogy biztos érzel valamit, vagy nem? Mindegy, csak felejtsd el a kérdésemet - kelt fel és trappolt a szobájába, én felültem és távolodó alakja után pillantottam, amint becsapta a helyiség ajtaját. Összerezdültem a csattanó hangra, majd felálltam és a fafelülethez léptem. Bekopogtattam rajta, nem hallottam semmi választ, mégis benyitottam. A ház tulajdonosa a franciaágyán feküdt, lehunyt szemekkel, az ágy mellé álltam, hallgattam egyenletes szuszogását. Helyet foglaltam a puha felületen a lába mellett, jobbra fordítottam a fejemet, meg sem mozdult, nulla reakciót adott.
- Mi van, ha azt mondom, valóban érzek valamit és a kérdésedre pedig igent felelek? - ekkor két kéz megfogta a vállaimat és elrántott. Hirtelen valahogyan Jay felém kerekedett, én meg mellkasomhoz szorítottam kezeimet a meglepettségtől. Az ágyon feküdtem, ő pedig fejem mellett tenyerelt kezeivel. - Miért kellett alvást színlelned?
- Hogy kimond, amit előttem nem akartál - könyöklésbe ment át, így közelebb került arcomhoz. - Azt mondtad, igen? - a szívverésem hirtelen felgyorsult, szinte a torkomban éreztem a szívem dobbanásait, mintha kitörni készült volna testemből, az sem segített rá, ahogyan bámult rám, de nem akarta rólam levenni tekintetét. Alsó ajkamat beharaptam, próbáltam máshova nézni, kikerülni éles pillantását.
- Igen - jelentettem ki végre azt, amit hallani akart, ekkor pedig félredöntötte fejét és elvigyorodott. A legaranyosabb vigyort láttam magam előtt, amitől nekem is felfelé görbültek szájsarkaim. Aztán az a száj közeledni kezdett enyém felé, kezeimet leszorította sajátjaival, úgyhogy még ellenkezni sem tudtam volna. - Én most akkor a barátnőd lettem? - nem felelt csupán összeérintette ajkainkat, ami nekem felért egy helyeslő válasszal. Már nem is kellett, hogy fogja kezeimet, mert nem akartam ellökni, elmélyítette csókunkat, nyelveink pedig heves párbajt vívtak egymással.
- Boldog újévet - szakította meg egy pillanatra a csatát, majd visszatért cselekvéséhez. Tudom, mit tett velem, de én akartam lenni az, aki végre megszakítja a sort, még hogyha ezzel mellette is kell maradnom a fájdalmak után. Ha elhagynám, visszaesne, és csupán megtenné, amit velem egy másik lánnyal, és egy újabbal, és még eggyel. Megállítottam a folyamatot, remélhetőleg.
/Tess pov/
December harmincegyedikét írtunk már, én meg olyan egyedül éreztem magam, mint egy hajléktalan. Az utcán sétálgattam, hátha összeakadok egy ismerőssel, egy kis beszélgetés reményében. A Time Square közelében jártam már, mikor a tömeg nőni kezdett körülöttem, minden ember a nagy visszaszámlálást várta oly bőszen, amely nem sokára el is kezdődött. Minél előbb át akartam verekedni magam a tömegen, nehogy a végén egy ismeretlen az alkohol hatása miatt az én számat találja meg. Annyira sikerült kiérnem a tömegből, hogy már rendesen kaptam levegőt. A tömeg legkülső körívében maradtam, hogy azért ne egyedül ünnepeljem a szilvesztert. A végső tíz másodperc kezdődött el ekkor, az egész emberség egyként kántálta visszafelé a számokat, néhányan kicsit túl lelkesen az alkohol és a hideg hatására. A nagy kivetítőn megjelent a kettes szám, ekkor egy kéz telepedett vállamra, hirtelen megfordultam, a tulajdonosa pedig életnagyságban állt előttem, aki nem más volt, mint Chris. Ledöbbentem, azt hittem, csupán hallucinálok, biztos csak képzelődtem. Elmosolyodott, majd megcsókolt, mikor a egyként szóló tömeg elordította magát, hogy boldog újévet. Újra az ellenállhatatlan ajkait érezhettem sajátjaimon, ismét a meleg érintését tapasztalhattam, megint azt a forróságot árasztotta szét testem, amit mindig is, mikor a közelemben van.
- Hogyan találtál meg? Hogy kerülsz ide egyáltalán? Nem úgy volt, hogy még maradsz? - tettem fel sorba a kérdéseimet, mikor átölelt.
- Most legyek nyálas romantikus? A szívem hozzád vezetett. Előbb hazaengedtek amúgy, így végre láthatlak - szorított újra magához. Fejemet mellkasába fúrtam, beszívtam édes illatát. - Hiányzott az aranyos szuszogásod. Elmegyünk hozzátok, hogy ne legyünk a hidegben? - ajánlotta fel, mire bólintottam egyet. Ahogyan elhaladtunk a nép mellett, megpillantottam Lillyt egy fiúval beszélgetni, és osztálytársnőm mosolygott. Elhajlítottuk útvonalunkat a páros felé, érkezésünkre pedig a lány nem számított, de mégis örömmel fogadott engem és a nem rég hazaérkezett barátom.
- És Lilly, ő ki? - fordítottam a fejem a magas, helyes fiúra.
- Itt találkoztunk, mindketten egyedül voltunk és elkezdtünk beszélgetni. Amúgy Thomas - tekintett fel az említett személyre.
- Erős leszel, Lilly? - húztam apró mosolyra a számat, miközben barátnőmre néztem. - Fel fogsz vidulni? - bólintott mosolyogva, persze a két fiú nem értette, de az Elenának, és a saját magának tett ígéretére emlékezett még ő is. - Akkor rendben. Legyetek jók - ott hagytuk őket, elmentünk a lakásunkig, a szobámban lévő ágyra telepedtünk, mellkasára tettem fejem, mialatt ő átkarolt. Végre tudtam aludni egy jót úgy, hogy az ő szívverését hallhattam végig. Nem tudtam, meddig marad mellettem, hogy meddig hallgathatom azt a finom lüktetést, akár tíz évig éhen-szomjan állapotban is, de örökké ebben a pózban maradt volna.
/Roxane pov/
A temetésen elhatároztam, hogy leszokok a cigarettáról, hogy nem lesznek dühkirohanásaim. Ahogyan eljött a szilveszter éjszaka, egyre jobban körvonalazódott bennem, igen, ez egy új év lesz.
Andyvel találkoztam a téren, az utolsó visszaszámlálásnál együtt akart velem lenni. Közben emlegette, hogy mennyivel visszafogottabb vagyok, hogy alig szívtam néhány szál cigarettát. Még akkor sem idegesítettem fel magam, mikor nekem jöttek, vagy leöntöttek valamilyen alkohol tartalmú itallal. Visszafojtottam ezeket, ahogyan a doki is mondta, elszámoltam tízig, kicsit segített, de nem fog örökre. Lassan annyi düh gyűlt bennem, amit csupán visszatartottam barátom kedvéért, már a kivetítők fénye is zavarni kezdett.
/Luna pov/
Már reggel kilenckor a reptéren elhelyezett székek egyikén üldögéltem, míg apám megkereste a megfelelő kaput számunkra. A fejfájással küszködtem, amit a tegnapi ivászatomnak köszönhettem. A lábamat bámultam, ahogy egy bizonyos ütemre mozgattam azt. Aztán távolról meghallottam a nevemet, képzelődésnek vettem, mivel nem apum hangját ismertem fel benne. Újra megszólalt, így ezúttal tudni akartam, ki szólongatott. Felálltam és az ismerős szőke fejet vettem észre a tömegben felém közeledni, kissé elnyílt szám a látványra.
- Mit keresel itt? Elköszöntem már - csodálkoztam el, mikor elém lépett.
- Én még nem - lihegett egy sort, majd folytatta. - Ez a tied, egy zene van rajta, hallgasd majd meg a gépen, ha tudod - nyújtott át egy MP3 lejátszót.
- Meg fogom - tettem el a készüléket kabátzsebembe.
- Luna, ha nem kellene iskolába menned, megkérnélek, hogy maradj, mivel a fiúk csupán miattad jelentek meg nálam, újra elmentünk a városba, csakis miattad. Engem is megváltoztattál, nem kicsit felforgattad a mindennapjaimat. Szóval Luna, ha megkérnélek, hogy maradj és nem lenne muszáj menned, itt maradnál, velem? - megfogta kezeimet, lenéztem a hideg ujjaira, amiket már enyémek melegítettek.
- Meg fogom - tettem el a készüléket kabátzsebembe.
- Luna, ha nem kellene iskolába menned, megkérnélek, hogy maradj, mivel a fiúk csupán miattad jelentek meg nálam, újra elmentünk a városba, csakis miattad. Engem is megváltoztattál, nem kicsit felforgattad a mindennapjaimat. Szóval Luna, ha megkérnélek, hogy maradj és nem lenne muszáj menned, itt maradnál, velem? - megfogta kezeimet, lenéztem a hideg ujjaira, amiket már enyémek melegítettek.
- Ha nem lenne semmi dolgom New Yorkban, ha nem lennék már gimis, én - nyeltem egy nagyot. - maradnék - ekkor ajkaimra csókolt, megszorította kézfejeimet, mire lehunytam szememet és már csupán az édes ajkait éreztem. Lelassult az idő és melegség töltött el azonnal.
- Ez lemaradt éjfélkor. A szurkolólányaid pedig a büfénél vannak - távolodott el ajkaimtól és biccentett a fiúk felé, oda is integettem, de ők úgy tettek mintha nem minket figyeltek volna. - Luna - fogta kezei közé arcom. -, én elengedlek, de ígérd meg, hogy minden nap írsz vagy hívsz vagy muszáj lesz vállalnod a következményeket - bólogattam hevesen, mire átölelt. - Ne felejts el minket - suttogta fülembe. - Vigyázz magadra az úton - eresztett el, majd a fiúk felé sétált, én pedig távozó alakját figyeltem.
- Mehetünk? A négyes kapu a miénk - lépett mellém apám, amitől kicsit összerándultam.
- Persze - fogtam meg cuccaimat, majd követtem őt.
- Egyszer majd bemutatsz annak a gyereknek, ugye? - felkaptam fejem kérdésére. - Szerinted nem láttam a jelenetet? Ugyan, én többet tudok, mint te azt valaha is hinnéd - nevette el magát.
- Egyszer igen, egyszer - sóhajtottam, majd felszálltunk a gépre. YoonGi ajkának íze még mindig az enyémeken nyugodott és nem tudtam volna betelni vele. Az ablak mellé ültem ismét, kinéztem rajta, mikor pedig a gép elhagyta a talajt, a könnyeim elkezdtek gyűlni szememben, hogy aztán végig folyhassanak arcomon.
Elővettem a tőle kapott lejátszót, mikor már megengedett volt használni, és elindítottam a rajta található médiafájlt.
- Szia, Luna - hallottam meg YoonGi hangját. - Nem tudom, pontosan mikortól is, de ez a dal motoszkált végig a fejemben, amit hála istennek meg tudtam írni és ha ezt most hallod, akkor oda is adtam neked. Sajnálom, hogy itt beszélek neked és nem a zene megy, de valamit el akartam mondani, amit talán élőben nem fogok neked közölni egy hamar, mielőtt még hazamennél. Beléd estem, igaz, te jöttél nekem többször is, mégis rám voltál hatással. Köszönöm, hogy újra összehoztad hetünket, köszönöm, hogy ugyanazzal a géppel repültünk, köszönöm, hogy egy újabb dalt hoztam össze miattad. Jóra fogom használni a továbbiakban. Viszlát, Luna Wilson, remélem, még találkozunk - ekkor pedig elindult a zene. Azonnal a sírás kerülgetett, mikor a srácok énekhangját hallottam meg. Sóhajtva néztem ki ismét az ablakon, aztán legurult egy könnycsepp az arcomon a szemem lecsukása alkalmával. Elaludtam. Most haza fogok menni és úgy fogok élni, mint az utazás előtt. Egy ajándék volt amúgy is ez az út apám főnökétől, akinek meg kell majd köszönnöm, hogy találkozhattam hét csodás emberrel, akik felvidították a mindennapjaimat. Nélkülük unatkoztam volna a hotelszoba rejtekében. Srácok,....viszlát...
Mikor nyitogatni kezdtem szemeimet, a nap erős fénye jutott el retinámig, ami miatt hunyorogni kezdtem. A fapadlón lassan nyúlt végig a napsugár, ami felébresztett. Felülve körbenéztem, osztálytársnőimet fedeztem fel, akik már javában ébren leledzettek a szobában, talán engem hagytak csupán aludni eddig.
- Mi...mi ez? - dadogtam, amikor fejembe belehasított a fájdalom, összeszűkült szemekkel néztem körbe rajtuk, amikor Talia átnyújtott egy tablettát egy pohár víz kíséretében. - Miért van ilyen világos télen? - takartam el kezemmel a felém érkező fényt.
- Tegnap elég sokat ittál, igaz? - ült le mellém Tess, értetlen fejet vághattam, mert folytatta. - Emlékszel egyáltalán valamire a tegnapból?
- Milyen nap van?
- Luna, már a sulinak is vége van. Július elseje van. Emlékszel? - kutattam emlékezetemben, de nem ugrott be semmi. Akkor a koreai utat csak álmodtam volna?
Mint a reggelinél megtudtam, éppen Lillyék házában tartózkodtam eléggé másnapos állapotban. Magyaráztak az esti ivászatunkról, viszont semmi emlékkép sem jött vissza.
Kicsivel később, a szülői kocsi felajánlás ellenére is, elindultam a vonatállomásra, vettem magamnak jegyet és felültem a legközelebb induló szerelvényre, hogy azzal hazamehessek.
Az ablakon kifelé bámultam, a vonatkocsi mellett elhaladó emberek mozgását figyeltem, mint mindig, ha vonattal utazok. Egy nő menésére figyeltem fel, akinek valószínűleg kényelmetlen magassarkú cipőkbe kellett belekényszerítenie lábfejét a nap huszonnégy órájában. Aztán egy kimérten lépkedő férfi cikázott végig a tömegen, akinek elég volt lépteit figyelni, hogy rájöjjön az ember, ez pénzes ember, persze drága öltönyéből levehető volt mindenki számára. Ekkor került a látókörömbe egy kislány, aki vígan ugrált virágos cipőjében az anyja kezét fogva, aki mosolyogva figyelte csemetéjét, miközben neki a lábai fájdalmas utat jártak be a folyamatos talpalástól, miközben csupán az anyai szerepét töltötte be. Igen sokszínű réteg fordult meg a vonatállomáson, amit szívesen elnéztem volna egész nap. Ekkor ki is húzott a pályaudvarról a vonat, a látványt pedig felcserélte a fák elsuhanó képe. Nem volt kedvem kivételesen zenét hallgatni, ezért csupán elmélkedtem és nézelődtem. Álmodtam volna az utazást, az egész találkozást? Körülnéztem a vagonban. Az előbbi nő, aki meg nem szabadulna cipőitől, míg ült, talpai tovább sikítoztak a szabadságért. A férfi az öltönyben, aki még az utazás közben sem pihenne egy kicsit, a laptopját böngészte vagy telefonján ügyeit intézete. A kislány pedig a kint elhaladó dolgokra bökdösött az üvegfelületet összemaszatolva kis ujjával, a gyermek anya pedig bőszen helyeselt neki mosolyogva. Mennyi féle ember létezik...
Annyit merengtem, hogy már le is kellett szállnom. Tovább sétáltam házunk felé, közben táskámból elő akartam halászni telefonom a szüleim értesítésére az érkezésemről. Ekkor megmarkoltam a zsebben egy kis dolgot, amit ki is húztam a táska mélyéről. Egy MP3 lejátszót találtam egy belőle kilógó fülhallgatóval. Úgy gondoltam, azért ismerős, mert szüleimtől kaptam valamikor az elmúlt időkben, ezt álmodhattam bele a történetbe. Viszont bekapcsolásakor egyetlen médiafájlt mutatott ki, megtorpantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése